Elvettük Varga Zoltán “novellavisszadobó” szüzességét

“A ROHAM “agresszív fantasztikus magazin” készítői 2005 kora tavaszán kerestek meg, amikor csapatot verbuváltak a készülő laphoz.

Akkoriban könyvkiadást is terveztek, és mivel már a vége felé jártam A Keringés megírásának, erről az oldalról érkeztem közéjük. Határozottan szimpatikus a kezdeményezés, a lap pedig tizenéves korom egyik kedvenc lapjára, a Volt-ra emlékeztet. Végül aztán rövid írásokat is küldtem nekik. Ők voltak az elsők a pályafutásom során, akik visszadobtak novellát. 🙂

Maga a történet titokzatos módon sorra eltűnő emberekről szól, amiben nem nehéz persze meglátni a halál és a gyász metaforáit. Érdekesség, hogy a ROHAMnál valamiféle irodalmi műhely is alakulgatott, ahol Pálinkás Imre, alias Celsor írókolléga teátrálisan megvádolt, hogy ez az írás Gáspár András Dollársas, ha szárnyra kap/Ezüstszárnyon című novellájának pofátlan plagizálása. Máig sem értem igazán, mi baja volt velem, de betudtam a Magus-franchise gárda szokásos cicaharcai egyikének.” [ lászló zoltán ]

László Zoltán “Az E” című írását EBBEN a ROHAM Magazinban tudod elolvasni.

Feltéve, ha megrendeled.