Roham 6
 
 
Az eltűnt idő nyomában

A tavalyi sikeren felbuzdulva (több mint 250 novellát kaptunk), egyre bővülő szerkesztőségünk idén újból fantasztikus novellapályázatot ír ki. A tapasztalatokból okulva a témát konkretizáltuk, s idén arra lennénk kíváncsiak, hogy hogyan élték meg íróink a kommunizmus megszűnését, s milyen változást hozott életükben a kapitalizmus. A kiírásra fantasztikus novellákat várunk, melynek következtében pályázóink remélhetőleg el tudnak rugaszkodni napjaink konkrét politikai valóságától, s a változások igazi lényegét megfogó, bemutató írásokat küldenek majd. A pályázati kiírás az 54-ik oldalon található.

Jelen számunk készítése közben a Géza azt vágta a fejemhez, hogy túl hamar megszokom a jót. Nem ellenkeztem, sőt az a reményem, hogy munkánk lehetővé teszi, hogy olvasóink is hozzászokjanak ehhez a jóhoz, és idővel követeljék is. Negyed éven belül, ráadásul 68 oldalon először képes megjelenni a Roham.

Előszó
 
 

  • Borító
  • Tartalomjegyzék [pdf]
  • Előszó - Az eltűnt idő nyomában [html] [pdf]
  • Szöllősi Géza: Humungus beszéde [pdf]
Novellák, elbeszélések Versek
  • Móra Zoltán
  • Nemes Z. Márió
    • Hideg
  • Meggyesi Péter
Tanulmányok
  • Györffy László
Képregények
  • Borbély Zsófia, Mikó Csaba, Baranyai B. András
  • Szabó Balázs
  • Kárpáti Tibor
  • Gróf Balázs
  • Stark Attila
    • Kulo City, 3. rész [pdf]
  • Borbély Zsófia, Dorcsinecz János
Galéria
  • Kárpáti Tibor
  • Bányai István
    • "Piroska megette a farkast" [pdf]



Roham #6
Irodalmi és művészeti magazin
2008. február

Főszerkesztő: Korchma Zsombor
Irodalmi szerkesztők: Mikó Csaba, Sipos Zoltán, Tick Péter, Varga Illés
Lapterv: Szöllősi Géza, Stark Attila
Borítóterv: Kárpáti Tibor
Illusztrációk: Benczúr Zsuzsa, Kis Róka Csaba, Györffy László, Stark Attila, Sirály Dóri, Szántói Krisztián, Szöllősi Géza
Korrektor: Threton Judit
Logisztikus: Pavetits Bálint

Kiadja: Roham Kulturális Egyesület
Felelős kiadó: Korchma Zsombor

HU ISSN 1787-3967
68 oldal
A Roham magazin ingyenes!

 
 

 

 
  Vissza
Ebben a témában nincs hozzászólás.





 

Hozzászólásom a témához:
Nevem:
Hozzászólásom:
Kérlek írd be a
számot